NapiStat

Ezeket az országokat érhetik el az észak-koreai rakéták

2017. szeptember 05. 21:34 - zékovács

A hidrogénbomba-robbantást és a Japán felett átlőtt rakétát övező nemzetközi felháborodásnak még ideje sem volt csillapodni, a hírek szerint Kim Dzsongun máris újabb hátborzongatásra készül:

Közben az Asia Business Daily című szöuli napilap meg nem nevezett hírszerzési forrásra hivatkozva azt írta, hogy Észak-Korea feltehetően egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) szállít a nyugati partvidékére. - Index

Az atomfegyverek rendkívüli pusztítást képesek véghezvinni, azonban nem árt ha van valami amivel célba is lehet juttani őket. Észak-Korea nem véletlenül próbálkozik az interkontinentális rakéták fejlesztésével is.

 

Az alábbi infografika az Észak-Korea által végrehajtott sikeres (kék) és sikertelen (piros) rakétatasztek számát szemlélteti 1984 és 2017 májusa között.

 

Infographic: The Worrying Escalation Of North Korea's Missile Tests  | Statista Forrás: Statista

 

Az alábbi ábra pedig Kim Dzsongun rakétáinak feltételezett hatótávolságát illusztrálja a Council on Foreign Relations adatai alapján.

 

Infographic: The Countries in Range of North Korean Missiles | Statista Forrás: Statista

 

A Városliget egyelőre biztonságban van...

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napistat.blog.hu/api/trackback/id/tr7012806218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sia 2017.09.06. 10:57:10

Az ilyen cikkeknek mi értelme? Nyilvánvaló, hogy ÉK-nak esze ágában sincs tényleg kilőni egy célpontot, pláne nem olyat, ami az USA-n kívül esik. Kb annyi értelme van egy ilyen ábrának, mintha azt ábrázolnák, hány országot érhetnek el az amerikai rakéták (elárulom, sokkal többet, lévén, hogy a fél világon mindenütt van bázisuk).

Bajjjer Zsot 2017.09.06. 12:59:09

Nekunk is kene atombomba, akkor nem pofazhatnanak az uniobol, mert barmikor eltorolhetnenk brusszelt a foldfelszinerol.

2017.09.06. 13:43:05

@Bajjjer Zsot: lényegében erre való csak az atomfegyver. Akinek nincs azt kutyába veszik a nemzetközi porondon, akinek van, az meg békén van hagyva. Addig kellett volna lenyomni Észak-Koreát, amíg csak próbálkoztak a fejlesztéssel. De Bill Clinton, Bush meg Hussein Obama csak töketlenkedett, most meg Trumpot hibáztatja minden félkegyelmű, mintha az ő sara lenne.

Palladrin 2017.09.06. 14:00:39

Nem kell nekünk É-Korea a Városliget teljes bedöntéséhez.

röf 2017.09.06. 14:29:45

Azt még mindig csak sejtjük, de nem tudjuk, hogy van urán- plutónium, vagy hidrogén bombája.

Karipapa01 2017.09.06. 15:00:54

@Bajjjer Zsot: Ha Magyarország kilőne Brüsszelre egy atomrakétát, akkor a következő fél órán belül Magyarország helyén egy akkora lyuk lenne, hogy abban a magmát is lehetne látni te istentelen mongolidióta barom!

BobAlice 2017.09.06. 15:29:06

@Sia: Ha ilyen kiszámítható lenne a malac, akkor senki sem törődne az amúgy is 100 évvel elmaradott országával.

Duplaxiii 2017.09.06. 18:40:53

Miért tekinti minden blogger 100%-os ténynek a kis dagadék minden propagandáját?
És mit borzol egy átszállítással?

Punxsutawney Mormota 2017.09.06. 20:35:14

Azt hiszem, hogy a Peacemaker című filmben mondta George Clooney, hogy nem attól kell félni, aki 10 atombombát akar, hanem attól, aki egyet.
Mivel RezsiSziszi koreai inkarnációjának vélhetően több, mint egy bombája van, szóval mindenki nyugodjon le a picsába, és nézzük tovább a Nat Geót.
Majd a Lőrinc és Társa Kft szállít nekik egy hajórakomány rizst, a hülyegyerek megnyugszik, mi meg tovább foglalkozhatunk a patás ördög megállításával. :D
Addig is Szíjjártó igazán berendelhetné az észak-koreai nagykövetet.

pucros 2017.09.06. 22:39:23

"azonban nem árt ha van valami amivel célba is lehet juttani őket" - már hogy a picsába ne ártana! Csak akkor nem helyben, hanem máshol.

Túlélő ... 2017.09.06. 23:42:43

2018-ban vagy legkésőbb 2019-ben az Észak-koreai fenyegetésekben leginkább érintett három ország (Dél-Korea, Japán és az USA) valami módob beavatkoznak majd és likvidálják a Kim Dzsong Un -t a rezsimjével együtt.

Evel Knievel 2017.09.07. 00:23:34

@Palladrin: mi bajod van azzal hogy a lepusztult retek Városliget szépen, rendezetten fog kinézni? Mit sajnálsz? Hogy nem tudsz majd az omladozó expo épületek közt hányni és vizelni az esti Che Guevarra istenítés után vagy mit?

kvadrillio 2017.09.07. 11:34:17

Juncker kioktatta a kerítésre pénzt kérő Orbán Viktort

Az Európai Bizottság elnöke leírta, hogyan pancserkodtunk el és utasítottunk vissza százmilliókat a korábbi támogatásokból.

az unio 28 tagállamból áll. Ha ezek nem tömörülnének, nem lenne jun cker bácsi sem. és 1....alkoholista vezetője sem !!!!!

Csipyke 2017.09.07. 13:04:52

@Evel Knievel: a Varosliget rohadtul nem (volt) lepusztult. Most már az-es az lesz.
süti beállítások módosítása